Sport

Trending:


Jött egy outsider, és elvitte csapatát a mennyország kapujába

Még sohasem volt bajnok a Nuggets, de hétfőn az lehet.


Remekül kezdte a kamionos-EB szlovákiai hétvégéjét Kiss Norbert

Két futamgyőzelmet aratott szombaton a kamionos Európa-bajnokság Slovakiaringen rendezett versenyhétvégéjének első két versenyét Kiss Norbert, miután a heves eső miatt csúsztatni kellett a rajtot.


A 2023-as szezon eddigi öt legnagyobb meglepetése

Lassan elérkezünk az idény első harmadához, és sok minden történt már eddig, de kik okozták a legnagyobb meglepetést 2023-ban? Erre a kérdésre kereste a választ a RacingNews365.


Horner: általában azt szoktuk mondani a távozóknak, hogy „húzzatok innen”

Christian Horner is elismerte, hogy Rob Marshall a megszokottoktól eltérő körülmények között távozik a Red Bulltól, de elhintette azt is, hogy a McLaren nem egy olyan mérnököt igazolt, akinek óriási hatása volt a Red Bull 2022 óta domináns autóira.


Horner szerint "egészségesek" a Wolffal folytatott szópárbajai

A Red Bull Forma-1-es csapatfőnöke, Christian Horner és a Mercedest irányító Toto Wolff többször is összekaptak már a múltban, de előbbi szerint ez a rivalizálás igen izgalmas.


Rins komolyan megsérült a MotoGP sprintfutama során

Alex Rins számára nem alakult jól a MotoGP Olasz Nagydíjának sprintversenye, mivel kiderült, hogy eltörte a jobb lábát, aminek következtében természetesen nem vehet majd részt a holnapi főfutamon, illetve vélhetően a következő két fordulón sem.


41 évesen visszavonult a világfutball zseniális útonállója

A San Siro közönsége előtt egy pillanatra könnyezett is a rettenthetetlen Zlatan Ibrahimovics. Utcagyerek-mentalitás, penetráns tuskóság, és hihetetlen adottságok, kifogástalan technika.


Piastri: nem az Alpine és a McLaren között kellett döntenem, idáig sosem jutottunk el

Oscar Piastri nehezen tudja eddig megmutatni a képességeit a McLaren rosszul sikerült 2023-as Forma-1-es autójában, ami felveti a kérdést, hogy vajon mire lenne képes az erősebb Alpine volánjánál. Bár ez a kérdés benne is felmerült, a valóságban sosem jutott igazán közel ahhoz, hogy elszalasztott lehetőségként gondoljon erre.


Bódog Tamás az NB I-es fizetésekről: Ár-érték arányban ez perverz

A Hertha BSC másodedzője mesélt arról is, mi lehet Szoboszlai Dominik jövőképe.


Hoppá! Kirúgják a magyar válogatott szövetségi edzőjét!

Az MLSZ megköszönheti Belvon Attila munkáját.


Messi helyett Manchester City- és Bayern München-sztárt is vinne a Barca

Xavi szándéka egyértelmű, nem kér a középszerűségből.


Az olaszok ezen a napon világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyertek már

A válogatott június 10-én világbajnokságot és Eb-t is nyert már.


Potyogtak a világcsúcsok a fény városában

Ilyen még nem volt: Kipyegon 1500-on és 5000-en is rekorder!


Marko elárulta, veszélyben van-e Perez jövője a Red Bullnál

A Red Bull Forma-1-es csapatának sportszakmai tanácsadója a Sergio Perez számára gyengébben sikerült monacói és spanyol verseny után is azt mondja, a mexikóinak nem kell féltenie a helyét.


Messi Miami helyett Pekingbe érkezett, őrület fogadta - Videó!

Az argentin válogatotthoz csatlakozott a klubot váltó klasszis.


A Ferencvárosból is igazolna a féltucat új erősítésre készülő DAC

A sportigazgató adott tájékoztatást a nyári tervekről.


Műteni kell, ezért lemarad az Inter magyar válogatott játékosa a BL-döntőről

Csiszár Henrietta a helyszínen tekintette volna meg az isztambuli finálét, de az élet közbeszólt.


Sajtóhír: újabb bajnokcsapat tett ajánlatot Kerkezért!

Nagyon komolyan gondolják a szerződtetését!


Elit társaságba kerülhet a Manchester City, ha megnyeri a BL-döntőt

Az angol bajnok és FA Kupa-győztes Manchester City lehet a 8. triplázó európai csapat, amennyiben megnyeri a Bajnokok Ligája isztambuli döntőjét.


Őrület Szaúd-Arábiában: Benzemát hatvanezer szurkoló előtt mutatták be

A Real Madridtól érkező támadó megmutatta, élőben hogyan néz ki az Aranylabda.


Sainz: "Nem lehetetlen" elkapni a Red Bullokat

Carlos Sainz szerint „nem lehetetlen” elkapni a rivális csapatoknak a Red Bullt, annak ellenére, hogy a Milton Keynes-i csapat eddig uralta a Forma-1 2023-as évadát.


Hivatalos: eldőlt a Benfica csapatkapitányának sorsa

További két évvel meghosszabbították a rutinos védő lejáró szerződését.


A bennmaradás ellenére távozott a magyar csapat edzője

A hírek szerint a csapat korábbi edzője követheti őt.


Hosszabbított beugrójával a Debrecen

A következő szezonra is marasztalták a márcisuban szerződtetett hálóőrt.


Az egyik oldalon csoda, a másikon rögeszme? Történelmi tettre készülnek Erling Haalandék

Az egyik oldalon csoda, a másikon rögeszme? Lesz-e újabb isztambuli futballdráma?


Megvan az NB II-es Honvéd első nyári igazolása!

Paksról érkezik a kispestiek szerzeménye.


De Vries kielemezte a legnagyobb különbséget az F1 és a Forma-2 között

Nyck de Vries úgy érzi, hogy míg a Forma-2-ben elég volt akár az autóból 85-90 százalékos teljesítmény kinyerni, addig a Forma-1-ben mindenből a maximumot kell kihozni a siker érdekében.


Erre a csapatra figyel leginkább jelenleg a Red Bull

Christian Horner elárulta, hogy az Aston Martin az a csapat, akiken a Red Bull „leginkább rajta tartja a szemét”, miután nagyszerűen kezdték a Forma-1 2023-as szezonját.


A mezőny többi csapata is gondoskodik arról, hogy ennyire dominánsnak tűnjön Verstappen teljesítménye

A Red Bull és Max Verstappen kényelmes előnnyel vezeti a 2023-as Forma-1-es szezon pontversenyeit, de Mark Webber szerint a topcsapatok rossz teljesítménye is szerepet játszik abban, hogy ekkorának tűnik a holland pilóta előnye.


Két szett csoda után jött a dráma Djokovics és Alcaraz Roland Garros-elődöntőjén

Épp Nadal legnagyobb sikereinek a helyszínén taszíthatja le a spanyolt a trónról.


Hivatalos: Lipcséből érkezett a Bayern München első nyári szerzeménye

Rövid időn belül már a harmadik játékost szerződtették Lipcséből.


Őrületes fordulatok után ismét a világelső ülhetett fel a Roland Garros trónjára

A szett- és brékhátrányból fordító ellenfele először kapott ki top 3-as teniszezőtől.


Szenzációs magyar kosársiker a négyszeres Eb-győztes spanyolok ellen Sopronban

A negyedik negyedben már 19 pont is volt az előny.


TCR World Tour: Hyundai 1-2 a kvalifikáción Vallelungában, Michelisz az élről rajtolhat!

A TCR World Tour olaszországi állomásán, Vallelungában a Hyundai kibérelte magának az első két rajtkockát, miután Michelisz Norbert magabiztosan, a Q1-et és a Q2-t is nyerve szerezte meg a pole pozíciót Mikel Azcona előtt.


A PSG elrabolná a Bayern világbajnokát

A párizsiak szívesen látnák a Bayern München sérülésekkel bajlódó francia balhátvédjét.


A Manchester City mindenben megegyezett a BL-győztes középpályással

Már csak az átigazolási díjról kell megállapodniuk.


Isztambul a Wonderwalltól hangos a BL-döntő előtt – videó!

Ha nyer a City, lehet, hogy még az Oasis is összeáll...


De Bruyne elárulta, hogyan győzheti le az Inter a Manchester City-t

A győztes mentalitás az olasz csapatok egyik legnagyobb erőssége.


Ilyennek látja Perez bajnoki esélyeit Mark Webber: egy harc a címért nem ilyen

A Red Bull egykori Forma-1-es pilótája, Mark Webber szerint nem lehet komoly bajnoki csatáról beszélni Max Verstappen és Sergio Perez között, ahhoz már az év első versenyein túl sok pontot dobott el a mexikói.


Kinevezte új edzőjét a Sepsi OSK

Új edzővel vág neki a következő idénynek a Román Kupa előző két kiírásának győztese.


Az Inter Miami kapusa szerint a klub nincs felkészülve Messi érkezésére

Rendes stadionjuk sincs, az emberek csak úgy besétálhatnak a pályára.


Hegyi- és Terepfutó Világbajnokság eredményei, 2023

Még mindig zajlik a szerdán kezdődött 2. Hegyi- és Terepfutó Világbajnokság, Innsbruckban.


Messi már most népszerűbb Amerikában, mint bármelyik NFL- vagy NHL-csapat

Hatalmas a felhajtás az Inter Miami körül.


Fordulatos verseny után Bagnaia nyerte Bezzecchi előtt a MotoGP olaszországi sprintjét!

Akciódús, eső által is érintett versenyt hozott a sprint Mugellóban, ahol a MotoGP világbajnoki éllovasa, Francesco Bagnaia az élről indulva tudott nyerni legnagyobb riválisa, Marco Bezzecchi előtt.


Verstappen: ebben Alonso jobb Hamiltonnál

Max Verstappen tudja, mitől lesz valaki jó versenyző. A kétszeres bajnok pedig nemrég arról beszélt, hogy van egy terület, amelyen egyik idei ellenfele, Fernando Alonso bizony jobb, mint az F1 legsikeresebb versenyzője, vagyis Lewis Hamilton.


Newey: Ezért Verstappen a tökéletes pilóta

A Red Bull Forma-1-es csapatának műszaki igazgatója, Adrian Newey szerint Max Verstappen a „tökéletes” pilóta és azt is elárulta, miért tartja annak.


Kisvárosnyi rendőrt vetnek be a szombat esti BL-döntőn!

Szigorú ellenőrzés lesz!


Hatalmas harc bontakozott ki a Tottenham és a Newcastle között az angol válogatottért

A két klub kihasználná a Leicester City kiesését és lecsapna a klub legjobb játékosára.


Tippelj a BL-döntőre, és nyerj 10 millió forintot!

Most mindössze három jó tipp választ el, hogy több millió forint boldog tulajdonosa lehess.


Ezért tudják levadászni a Red Bull sikerkovácsait a rivális csapatok

Dan Fallows alig egy szezon alatt a Forma-1-es mezőny élére repítette ez Aston Martint, a Red Bull pedig a bíróságig ment, hogy meg tudják akadályozni a munkába állását. A Red Bullnak egyelőre nincs is más válasza a középcsapatok fejvadászatára.