41 éVESEN VISSZAVONULT A VILáGFUTBALL ZSENIáLIS úTONáLLóJA

„Hurrogjatok csak. Ez az évetek csúcspontja: láthattok engem”.

Nem hagyta szó nélkül, amikor vasárnap este a veronai tifosik szitkozódni kezdtek búcsúbeszéde közben, és ibrásabb visszavágással nehéz is lett volna lezárni azt a szédítő karriert, ami vasárnap ért véget a San Siróban.

41 évesen, valamennyire mégis váratlanul, a Meazza gyepén bejelentette visszavonulását Zlatan Ibrahimovics, az elmúlt húsz év legvagányabb gólvágója.

Az a maroknyi veronai károgó persze kutyát sem érdekelt: a milanista kemény mag, a Curva Sud gigantikus GODBYE drapériával búcsúztatta rettenthetetlen bálványát; Istent, miként Ibra saját magára gyakran hivatkozott. Amikor mikrofonnal a kezében búcsúzkodott a pályán, néhány könnycsepp is megjelent a szemében. A nagy krakélerről, az érzéketlen tuskóról mégis kiderült, hogy ember.

Aki szereti ezt a játékot, annak valamennyire szeretnie kellett Ibrahimovicsot is, midnen bunkósága, nagyképűsége dacára (vagy éppen azért), és nem nézhette érzelmek nélkül a búcsú pillanatait:

1981-ben született Malmöben, bosnyák muszlim és horvát szülők gyermekeként. Az emigránsok lakta Rosengård kerület csapatában, majd a Jugoszláviából bevándorlók klubjában, az FBK Balkanban kezdett focizni. A gyámhatóság elvette takarítóként dolgozó édesanyjától, akit lopásért ítéltek, miután keresetéből képtelen volt eltartani öt gyereket. Piás apjához helyezték át, de ő elhanyagolta, rendszeresen hazaszökött anyjához, hogy ételhez jusson, és maga is lopni kényszerült.

Keserves gyermekkéveinek különleges jelentőséget tulajdonított sikereiben. Meggyőződése, hogy ha nem lett volna belőle focista, bűnözőként végzi. A Zlatan vagyok című könyv arról is írt, hogy mindig akkor a legjobb, ha dühös, és ha van kinek megmutatni. Serdülőként az motiválta, amikor jómódú svéd úriúk ellen focizhatott.

1996-ban igazolta le a Malmö, három évvel később került fel a felnőtt csapathoz, ahol már szórta a gólokat, gyorsan felfigyelt rá a nemzetközi futballelit. Hatalmas arca volt már kamaszként is. Arséne Wenger 19 évesen hívta az Arsenalhoz. Elutazott Londonba, de nem volt hajlandó részt venni próbajátékon:

„Kellek vagy nem? Engem ne próbálgasson, húzza más idejét!”

Leo Beenhaker, az Ajax technikai igazgatója, aki a holland utánpótlás fontos alakítója volt a '90-es években, meglátta benne a csiszolatlan gyémántot, és 2001-ben 5,5 millió fontért szerződtette. Akkoriban Rafael van der Vaart, gólkirály-csapatkapitány volt a holland futball nagy reménysége. Egyből összefeszültek. Van der Vaart később egy barátságos meccs után meggyanúsította azzal, hogy Zlatan szándékosan okozott neki sérülést. Nem maradt adós:

„Nem volt szándékos. De ha még egyszer megvádolsz, mindkét lábadat eltöröm. És az már szándékos lesz.”

A balkáni utcagyerekmentalitása egész karrierjét végigkísérte. Tökéletesnek hitte és mondta magát. És mindig az egész világ ellen harcolt. Saját csapattársait is rettegésben tudta tartani, erről később sokat meséltek a Los Angeles Galaxynál, de a Milanban is előfordult, hogy unalmában edzés közben fejbe rugdosott másokat.

A zsiványkarakter tökéletes futballistaadottságokkal párosult. Egyszerre volt őserő és brilliáns technika birtokában, klasszikus 9-es is volt, aki robbant a kapu elé, bepofozott és befejelt bármit, miközben eszméletlen finom bokája volt; akárkit megvert egy az egyben a szélen is, és nem csak tudott, de mert is improvizálni. Egyértelmű volt, hogy nem marad sokat Hollandiában. Főleg miután 2004-ben az év gólját lőtte a Bredának. Máig legendás:

Fabio Capello valósággal beleszeretett a játékába, és csak azzal a feltétellel volt hajlandó elfoglalni a Juventus kispadját, ha a klub szállítja neki Ibrahimovicsot. Nem volt egyszerű legyűrni a juventinik torkán, amikor kiszorította a kezdőcsapatból a klublegenda Alessandro Del Pierót. Eleinte egyébként sem volt népszerű Olaszországban, miután a portugál EB legkáprázatosabb góljával pontott mentett Svédországnak, és ezzel nagyban hozzájárult az olaszok kieséséhez:

Következő ősszel egy világbajnoki selejtezőn bemutatkozott a magyar szurkolóknak is. 90 percig semmit nem csinált a Népstadionban, aztán rúgott egy akkora gólt, hogy Király Gábor a nyakát is behúzta tőle:

Két olasz bajnoki címet nyert, de nem hozta azt a gólmennyiséget, amit vártak tőle – talán ha a 2006-os Calciopoli-ügy nem robbantja szét a Juventust. A botrány másodosztályba taszította a torinóiakat, akiket bajnoki címeiktől is megfosztottak. Del Piero, Buffon, Trezeguet – a klublegendák követték a Juvét a másodosztályba, Ibra viszont túl fiatal, túl értékes és túl jó volt ehhez: 24,5 millió euróért a rivális Interhez igazolt. Nem búsult a bezúzott aranyakon: egymás után kétszer nyert Luis Figo, Hernan Crespo és Adriano oldalán is.

Hiányzott még a Bajnokok Ligája. Ugyanerre vágyott a klubelnök Massimo Moratti is: hiába szállította a bajnoki címeket, Roberto Mancini vezetőedzőnek két bukott BL-nyolcaddöntőt után mennie kellett. Csillagászati összegért Milánóba csábították a portugál José Mourinhót, aki 2004-ben győzott már a Portóval, és a Chelsea-vel is ott kopogtatott a döntők ajtaján. Ibra csúcsformában focizott Mourinho alatt: a bajnoki cím mellé 25 góljával gólkirályi címet is szerzett. De a BL megint elmaradt. Nagyon: kiesés rúgott gól nélkül a 16 között a Manchester United ellen.

Alighanem rossz utat választott. 2009 nyarán a Real, ahogy rendszerint, eszetlen bevásárlásba kezdett: megvette Kakát a Milantól, Cristiano Ronaldót Manchesterből, Lyonból érkezett a kölyök Karim Benzema. Joan Laportának, a rivális Barcelona klubelnökének kockáztatnia kellett: Samuel Eto'o-t és 60 millió fontot ajánlott Ibráért cserébe, és ezt nem lehetett visszautasítani. A válás egy időre megtörte Mour és Zlatan kapcsolatát, főleg miután a portugál lenyilatkozta, hogy neki Eto'o pont ugyanolyan 100 milliós játékos mint Ibra volt.

Messi–Henry–Ibrahimovics, középpályáról megtámogatva a Xavi–Iniesta–Busquets trióval, vezetőedző: Pep Guardiola – nem látszott reménytelennek. Barcelonában mégsem működött a kémia. Ez volt az a szezon, amikor Lionel Messi felült a világfutball trónjára: bajnoki címig repítette a katalánokat, megnyerte az Aranylabdát, először pályafutása során több mint 30 gólt rúgott egy idényben. Beárnyékolta a pályája csúcsán lévő Ibrahimovicsot, aki nem bírta elviselni, hogy szélen kell fociznia a középről induló Messi miatt. Sorsszerű volt, hogy épp Mourinho és az Inter állítótta meg Ibrahimovicsot és a Barcelonát a BL elődöntőjében. És aztán az olaszok végre nyertek is a Bayern elleni fináléban. Amit ez jelentett akkor az Internek, arról Mourinho emlékezetes hazafutása mindent elmond. Ibra nem tudta megemészteni a kudarcot, összeveszett Guardiolával, nyilvánosan is beszólt neki.

„Velem Ferrarit veszel. Prémium üzemanyagot töltesz bele, ápolgatod, kivágtatsz a sztrádára, és csutkára nyomod a gázt. Guardiola ehelyett dízelt locsolt bele és kigurult egy göröngyös földútra. Akkor inkább egy Fiatot kellett volna vennie.”

Adriano Galliani hívására az AC Milanhoz szerződött: megint olasz bajnok lett, házi gólkirály. Interes múltja dacára gyorsan beilleszkedett, Antonio Cassanót fejen rúgta az első milános bajnoki cím ünneplése előtt. Nestával, Gattusóval, Pirlóval, Seedorffal, Ronaldinhóval megtámogatva megállíthatatlan volt: a 2011-12-es szezonban 28 gól csak a bajnokságban. De a BL ezúttal sem jött össze. Főleg a második évi bukás volt fájdalmas: vereség a negyeddöntőben a Guardiola vezette, végső győztes Barcelona ellen.

Milánóban talán meglehetett volna a trófea, de a nagy csavargó itt sem bírta sokáig. 2011-ben a Qatar Sports Investments felvásárolta a francia Paris St. Germaint és olyan pénzek jelentek meg a profi fociban, ami korábban elgondolhatatlannak látszott. Ibra volt Nasser Al-Khelaifi első nagy igazolása. Évi 14 millió eurót kínáltak Zlatannak, amivel a világ második legjobban fizetett játékosa lett. Ibra valósággal leigázta Franciaországot: 19 év után szállította a párizsiak első bajnoki címét, kétszer egymás után letarolt minden megnyerhető trófeát Franciaországban, négy év alatt 122 meccsen 117 gólt lőtt.

Itt kezdődött pályafutása hosszú alkonya: a PSG sosem jutott a BL-döntő közelébe, a francia bajnokság, a topligák perifériáján, inkább kényelmes választás, mint igazi kihívás volt számára. A válogatottban azért komolyan vette magát, ebben az időszakban rúgta meg az első Puskás-díjas gólt, svéd színekben, Anglia ellen:

Manchesterben újra összeállt Mourinhóval, nyert Európa Ligát, Ligakupát és FA-kupát, de a második szezonban már alig játszott keresztszalag-szakadása miatt, ami később egyre több gondot okozott számára. Ekkor már a válogatottságtól is visszavonult, aztán lett is belőle feszültség, amikor mégis szeretett volna kiutazni a 2018-as orosz vébére. (Így is válogatott gólrekorderként fejezte be.) Nem viselte túl jól, hogy leszálló ágba került a karrierje, alighanem ezért is döntött úgy, hogy az USA-ba szerződik, ahol kisebb ellenállással számolhatott mint a Premier League-ben. Így mutatkozott be Los Angelesben:

Amerikában rúgta az 500. gólját is, az sem volt rossz:

37 évesen is minden tekintetben kimagaslott a mezőnyből, majdnem mérkőzésenkénti 1 gólos átlagot hozott. Lenyilatkozta, hogy ő az MLS történetének legjobb játékosa, és alighanem igaza volt. Mintha felnőttként focizott volna egy ifjúsági ligában, úgy osztogatta a taslikat:

„Hálás voltam az MLS-nek, mert megérezhettem, hogy újra élek. A probléma az volt, hogy még túlságosan is éltem. Túl jó voltam hozzájuk”.

Amikor visszatért a Milanhoz, sejteni lehetett, hogy ez lesz az utolsó tánc. A 2021–2022-es szezonban, tíz évvel az első közös diadal után, ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Milannal.

40 évesen is kés alá feküdt, hátha vissza tud térni a pályára térdsérülése után. Ő lett minden idők legidősebb gólszerzője a Serie A-ban. Egyedül azt bánta igazán, hogy legjobb barátja, a legendás játékosügynök, Mino Raiola már nem érhette meg karrierje végét. Ibrásan búcsúzott:

„Ha itt lennél, érted folytatnám a játékot, mert tudom, hogy úgyis jönnél jutalékért. Sajnálom, Mino, ez az igazság!”

2023-06-10T18:28:23Z dg43tfdfdgfd