A lengyelek a 12. percben jutottak előnyhöz, de a gólszerző Karol Swiderskit nem sokkal később sérülés miatt le kellett cserélni, és bő fél óra elteltével a gólpasszt adó Robert Lewandowski is lejött a pályáról ugyancsak sérülés gyanújával. A vendégek a 77. percben tudtak egyenlíteni, azonban Nicola Zalewski a lefújás előtt még betalált. Ez volt az utolsó felkészülési mérkőzése a lengyeleknek, két győzelemmel várják a kontinensviadalt: az ukránok elleni 3–1 és az Eb-n F csoportos törökök ellen.
A csehek Patrik Schick büntetőjével a 60. percben szereztek vezetést, majd a vendégek öt percen belül érkező egyenlítése után a ráadás végén, a 98. percben harcolták ki a győzelmet, Antonin Barak sikeres tizenegyesével.
A hollandok az angolokat pénteken legyőző izlandiak ellen hangoltak az Eb-re Rotterdamban. Az első félidőben Xavi Simons révén kerültek előnybe a 23. percben, majd a szünet után újabb három hazai gól esett, többek közt a Liverpool sztárja, Virgil van Dijk is betalált – így alakult ki a 4–0-s végeredmény.
Lengyelország és Hollandia a kontinensviadal D csoportjában, Ausztria és Franciaország nemzeti csapatával küzd meg, Csehország pedig a már említett F jelű négyesben kapott helyet, Törökország, Portugália és Georgia mellett.
Böngéssze az Index Európa-bajnoki mellékletét, ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is! Tartsanak velünk egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítóink rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkeznek Németországból!
2024-06-11T05:02:48Z dg43tfdfdgfd