A 2023-as Forma-1-es szezonban eddig egyetlen csapat sem tudta önerőből megnehezíteni a Red Bull dolgát: Fernando Alonso a Spanyol Nagydíjig konzisztensen ott volt a dobogóért folytatott csatákban, a Ferrari az időmérős tempóját nem tudja megismételni a 300 km-es versenytávokon, a Mercedes pedig éppen, hogy csak felrakta az első komolyabb fejlesztési csomagját az autójára, amivel Spanyolországban is körönként 2-3 tizedet kaptak a Red Bulltól.
Egyelőre azonban nem egyértelmű, hogy a Mercedes meg tudja-e szilárdítani a helyét az erősorrend második helyén, Mark Webber szerint pedig az, hogy folyamatosan változik a Red Bull mögött a második erő, Verstappen dominanciájának képét építi.
„Nem lepett meg a Mercedes, az autójuk versenytempója mindig is jobb volt, ez a pálya pedig zabálja a gumikat” – mondta a Spanyol Nagydíj után Webber a Motorsport.com holland kiadásának.
„Úgy tűnik, hogy sikerült ténylegesen javítaniuk az autójukat, de elképesztően nehéz Max mögött lenni. A Red Bull mögött mindenkinek folyamatosan ingadozik a teljesítménye. Egyelőre korai lenne azt mondani, hogy a Mercedesnek sikerült megszilárdítania a helyét a második helyen, még csak 90 percig tudták tartani ezt a teljesítményt.”
„Majd meglátjuk, mire lesznek képesek Kanadában, aztán Silverstone-ban és Ausztriában, eltérő tulajdonságú pályákon. Csak 5-6 verseny alatt alakul ki egy elemezhető minta. Nézzük az Aston Martin példáját: Bahreinben nagyon erősek voltak még, de Bahrein olyan, mintha 10 évvel ezelőtt lett volna.”
„Lewis azonban elkezdte kicsit jobbnak érezni az autóját, így lehet, hogy elkezd visszatérni az igazi Hamilton, ami nagyszerű lenne.”
Webber szerint nem az a kérdéses, hogy ki nyeri az idei világbajnoki csatát a két Red Bull-pilóta közül, hanem hogy lehet-e egyáltalán bajnoki csatárül beszélni.
2023-06-10T10:59:01Z dg43tfdfdgfd