A Ferrari komoly reményekkel vágott neki a 2023-as szezonnak, és a márka vezetői a bajnoki címet tűzték ki célul, arra alapozva, hogy a tavalyi fejlődést tovább tudják vinni, és idén még komolyabb kihívói lehetnek a Red Bullnak.
Öt verseny után azonban elmondható, hogy ettől egyelőre nagyon távol vannak, hiszen az olló még jelentősebbre nyílt, mint amekkora tavaly bármikor is volt. Az olaszok az időmérőkön ugyan még többnyire versenyképesek, de a futamokon rendre visszaesik a teljesítményük, a pilóták pedig Miami után elmondták, hogy nem tudnak bízni az autóban.
Most a korábbi F1-es, Capelli próbálta meg kielemezni a helyzetüket, és a következőket mondta a Ferrariról a Corriere dello Sportnak: „Leclerc-nek legalább annyira meg kell mutatnia, hogy képes jól teljesíteni, mint az istállónak. Sainz eközben agyafúrtabb, ő a maga dolgát végzi.”
„Leclerc-től azt várják el, hogy csodákat tegyen. Mindannyian egy erősebb Ferrarit szeretnénk látni, hogy le tudják magukról rázni az első futamok problémáit. Reménykedjünk benne. A tavalyi autó nagyon gyors volt a kvalifikáción, de gondjai voltak a versenyen. 2022 májusában leállították a fejlesztéseket, hogy 2023-ra koncentrálhassanak. Valami azonban nem működött.”
„Az autó még rosszabb lett. Hiába növelték meg a leszorítóerejét, ha ezt nem tudták lekövetni a felfüggesztés terén.” Capelli ezek után áttért a nemrég munkába állt Fred Vasseurre is. „Ő egy tapasztalt fickó. Ez azonban nem egy F1-es csapat. Ez a Ferrari. Kezd rájönni, hogy ez egy másik dimenzió, és ennek kicsit meg is fizeti az árát.”
„És egy olyan autóval kell dolgoznia, amely a koncepció terén nem az övé. Gyakran hasonlítják őt Jean Todthoz, aki megérkezett és nyerő csapatot csinált a Ferrariból. Ő azonban nem volt egyedül, hiszen számos technikai szakembert hozott magával. Vasseur csak az aktatáskájával jött és ennyi. Az F1-et nem lehet feltalálni, muszáj megterveznek, átélned és menedzselned.”
A hétvégi Monacói Nagydíj azonban akár még esélyt is kínálhat nekik, hogy jó eredményt érjenek el, feltéve akkor, ha Leclerc meg tudja törni a hazai átkot.
2023-05-24T12:37:44Z dg43tfdfdgfd