BóDOG TAMáS AZ NB I-ES FIZETéSEKRőL: ÁR-éRTéK ARáNYBAN EZ PERVERZ

Bódog Tamás tavaly nyár óta a Hertha BSC másodedzője, és követi a Bundesliga II-be is Dárdai Pált. Az NB1.hu-nak adott interjújában a berlini problémákról és reményekről is beszélt. A korábbi ötszörös válogatott védő egyúttal arról is szót ejtett, mi lehet Szoboszlai Dominik jövőképe és milyen az elismertsége Berlinben a Dárdai családnak.

„Nem az utolsó két hónapon múlt a kiesés, hanem az igazolásokon. Az előző három-négy szezonban két-három ember nem a megfelelő játékosokat igazolta le, mentálisan nem voltak jók. A végén, amikor Dárdai Pali átvette a csapatot, már nehéz volt egy lejtmenetben lévő társaságot megállítani. De ami a jövő reménye, hogy vannak fiatal tehetségek, és közben bízhatunk abban, hogy a keretből sok embertől meg is tudunk szabadulni. Utána pedig majd meglátjuk, hogyan alakul a csapat” – fogalmazott Bódog Tamás, a Hertha BSC másodedzője.

A korábbi válogatott játékos szerint akár ki is harcolhatták volna a bennmaradást, hiszen „minden meccset meg lehet nyerni”. Mint mondta, Dárdai visszatérése lökést adott a csapatnak, „mert az addig hiányzó agresszivitás rögtön megjelent a játékosokban”. 

Nemcsak jó hangulattal, hanem a megfelelő keménységgel, őszinteséggel próbálta a játékosokat irányítani. Másképp játszottunk. Persze, a Bayern München ellen nem sok esélyünk volt, de ott is már összeszedettebben néztünk ki. Sajnos azonban az apró lehetőségeket nem tudtuk kihasználni. A Bochum ellen a 95. percben kaptunk gólt, így elmaradt a győzelem, de ez már annak volt a jele, hogy a csapat hitehagyott lett. Ha nem tudsz küzdeni a végéig, akkor az élet nem megjutalmaz, hanem pofán ver, hiszen azt érdemled, amit kapsz

– tette hozzá.

Meglátása szerint az különböztette meg Dárdai Pál edzősködését Sandro Schwarzétól, hogy a magyar szakembernél meg voltak fogalmazva azok az elvárások, feladatok, amit az egyénnek meg kellett csinálnia. Szerinte rossz személyi döntések születtek Schwarz idején, rossz játékosokat cseréltek el, eladták a belső védőjüket.

Elmondta azt is, a csapat célja jövőre a feljutás lesz, de például a Hamburg példája is azt mutatja, nem lesz egyszerű dolga a fővárosi klubnak. A Dárdai-család kinti népszerűségéről is kérdezték Bódogot, aki elmondta, a családban mindenkiben megvan a tűzön-vízen való átmenetel akarása. 

Természetesen a magyar szurkolókat leginkább érintő kérdésről is esett szó, nevezetesen, hogy mi lehet Szoboszlai Dominik sorsa. Bódog Tamás szerint gyorsan tud dönteni, harmonikus a mozgása, a labdavezetése, és olyan dolgokra képes, amelyekre más nem. Kiemelte, hogy fizikailag is rendben van, ezért úgy gondolja, Anglia lesz számára a következő lépcsőfok, már lehet, hogy a következő szezonban.

De szerintem jót tenne neki, ha egy évig még maradna a Lipcsében, hiszen a csapat eredményes, ott lesz a Bajnokok Ligájában is, és Dominik élvezi a bizalmat egy-két gyengébb meccs után is. Míg Angliában, hogy ha megveszik ennyi pénzért, akkor követelni fognak, hogy igenis mindig produkálj, és legyél meghatározó ember! De akkor sem féltem, ha már most elmegy, mert tényleg remek labdarúgó

– jegyezte meg Bódog.

Az interjú végén az NB I-es fizetések is szóba jöttek. Bódog Tamás szerint ár-érték arányban ez perverz, miközben a bajnokság színvonala nem fejlődik. Megjegyezte, hogy mindeközben a válogatottat a légiósok viszik a hátukon.

2023-06-10T12:49:41Z dg43tfdfdgfd