A japán versenyző tavaly már valamivel kiegyensúlyozottabb volt, mint bemutatkozó szezonjában, a lehetőséget a maradásra azonban csak szeptemberben kapta meg. Amíg azonban nem volt biztos a maradása, addig nem tudta annyira élvezni a versenyzést, ez pedig a teljesítményére is kihatással volt.
„Nyilván minden erőfeszítést megtettem, de ha visszagondolok, főleg az Azerbajdzsán és a Japán közötti időszakra, amikor nem volt szerződésem, egyértelmű, hogy ez elterelte a figyelmem. Egyszerűen elfelejtettem élvezni a Forma–1-et. Úgy éreztem, hogy csak azért vezetek, hogy szerződést kapjak, és ennek nem így kéne lennie” – fedte fel Cunoda.
„Amikor visszatekintek, az év első felében elért jó eredményeket élveztem. Ezt éreztem a legfontosabb dolognak. Nem akarsz arra gondolni, hogy a szerződésért vezetsz. Én azért vagyok itt, hogy megmutassam a teljesítményem. Továbbra is úgy hiszem, hogy én vagyok az egyik legjobb, és bizonyítani is akarom az autóban.”
Ez a felismerés pedig 2023-ra is elkísérte Cunodát, akinek Pierre Gasly távozása után egyfajta vezérszerep jut az AlphaTaurinál. Ő viszont ennek ellenére nyugodtabb, mint valaha, ez a kiegyensúlyozottság pedig az eredményein is látszik. Két tizedik hely mellett ugyanis három 11. helyet tud felmutatni.
„Sokkal jobban élvezem, mint a korábbi években. Tudom, milyen sokat jelent számomra az F1, de két éve ez még nem volt annyira jelentős. Tavaly minden futamon azt éreztem, hogy többet is tehettem volna, a harmadik szezonodban pedig bármi megtörténhet, és ha nem figyelsz oda, elveszítheted az ülésed.”
„Szóval sikerült átgondolnom, mennyit jelent nekem az F1 és a motorsport. A holtszezonban valami megváltozott. Nem akarok olyan fickó lenni, akinek sok megbánása van, aki nem adott bele mindent az F1-ben, most pedig már nincs ott. Ez a gondolkodás erősebbé tesz, és itt az idő, hogy tényleg megváltozzak a professzionális oldalon. Most már igyekszem nyugodtabb maradni, jól érezni magam, miközben élvezem a versenyeket és mindent beleadok.”
A megújult Cunoda nemrég Faenzában segédkezett az árvíz után, erről pedig Lewis Hamilton is elismerően beszélt.
2023-05-23T17:07:32Z dg43tfdfdgfd