A brazil Fenomén, Ronaldo eladja mindkét klubját, és kiszáll a labdarúgásból. Az egykori csatár egy sajtótájékoztatón árulta el, hogy megválik Cruzeiro- és Real Valladolid-részvényeitől is.
Ronaldót rengeteg kritikát kapott, amiért nem invesztál elég pénzt a csapataiba. A brazil legenda 2018 óta többségi tulajdonosa a Valladolidnak, a Cruzeirót pedig 2021-ben vásárolta meg.
„A legtöbb szurkoló hálás, hogy a Cruzeiro neve ismét felkerült a térképre hazai és nemzetközi szinten. A célom ez volt, illetve az, hogy a megfelelő időben a megfelelő személynek adjam el a klubot."
– hangsúlyozta az egykori támadó. Az 1921-ben alapított belo horizonte-i együttes új tulajdonosa a milliárdos Pedro Figueiredo, Brazília legnagyobb áruházláncának alapítója lesz.
Ronaldo három éve 73 millió euróért vásárolta meg a Cruzeirót, és 2022-ben visszajuttatta az együttest az elsőosztályba. Az aranylabdás támadó sajtóhírek szerint 109 millió euróért fogja eladni a brazil csapatot Pedro Figueiredónak.
„A Cruzeiro intenzív osztályon volt, amikor megérkeztem. Felére csökkentettem az adósságot, és ötszörösére növeltem az eladásokat. Most elmegyek, de a Cruzeiro kényelmes helyzetben van."
– húzta alá Ronaldo a sajtótájékoztatón.
Az egykori csatár a Valladolid-nál már nem volt ennyire sikeres, a spanyol klub regnálása alatt kétszer esett ki a spanyol elsőosztályból. A Real jelenleg a másodosztály második helyén áll, így nem kizárt, hogy jövőre visszatér az elsőosztályba.