A következő két Forma-1-es versenyhétvégén a Lando Norris és Oscar Piastri által vezetett MCL60-as olyan mintákban fog pompázni, melyek az Indy 500-on, a Monacói Nagydíjon és a Le Mans-i 24 órás versenyen való győzelmükre emlékeznek. A három verseny megnyerésével – a Monacói Nagydíj helyére behelyettesíthető a Forma-1 vb-címe – az ember megszerzi a Tripla Koronát.
Ez elsősorban egyéni sikerként van számontartva, de a McLarennek csapatként is sikerült, 1974-ben Johnny Rutherford révén ők nyerték az Indy 500-at, Alain Prost 1984-ben nyert Monacóban, Le Mans-ban pedig az F1 GTR McLaren nyert 1995-ben, bár ez nem gyári csapat volt. Utóbbi fekete elemei köszönnek vissza az orrkúp felett és az első szárnyakon.
Az autók középső része Prost győzelmének tiszteletére fehérek lesznek, míg a hátsó terület a Marlboro által ismertté tett motívumot hordozza. Hogy ne tévesszék össze egykori szponzorukkal – és mert a Forma-1-be tilos a dohánytermékek reklámozása – olyan narancssárgára festik ezt a részt, amilyen Rutherford autója volt 1974-ben és ami a McLaren mai festésének is az alapja.
„A Tripla Korona megszerzését, azaz a motorsport legnagyobb teljesítményének elérését ünnepeljük egy különleges festéssel a 2023-as Monacói Nagydíjon. 60. évfordulós ünnepségünk sorában, Bruce McLaren örökségét magasztalva ez az egyedi festés a Tripla Koronát alkotó három győzelmünknek állít emléket” – mondta Zak Brown vezérigazgató.
A különleges festés mellett a McLaren öt filmet is készít, amelyek a csapat történetét, valamint ezen győzelmek történetét mesélik el. Az idei Indy 500-on induló négy Arrow McLaren is új festést kap a történelmük előtt tisztelegve.
„Kiváltság a McLaren Racing hatvanadik évfordulós ünnepségeinek részese lenni és három legendás nyertes McLaren festését kombinálni a 2023-as Monacói Nagydíjra, ez az egész csapat számára különleges pillanat lesz.”
„A McLarennek lenyűgöző a mérlege Monte Carlóban és személy szerint a 2021-es dobogós helyem itt szintén nagy megtiszteltetés volt. Egy remekül kinéző autóban fogunk keményen versenyezni, hogy Bruce McLarent és csapata bámulatos örökségét ünnepeljük” – mondta Norris.
A karosszéria színeinek megváltoztatása mellett – itt konkrétan a borítást cserélik, nem egyszerűen újrafestik azt – a csapat szerelésének egyéb elemei is a Tripla Korona téma mentén fognak kinézni. Piastri így fogalmazott az alkalomból:
„Hihetetlenül néz ki a Tripla Korona festés, el sem tudok jobbat képzelni első monacói versenyemre a McLaren Forma-1-es pilótájaként. Bruce McLaren maga is nyert itt 1962-ben és a csapatnak is gazdag története van innen. Hihetetlen büszke vagyok, hogy ugyanazon színeket viselő MCL60-assal állhatok fel a rajtrácsra, amelyeket előtte a három, Tripla Koronát elérő versenyautó is viselt.”
A csapatfőnök, Andrea Stella mindeközben azt árulta el, hogy mennyi fejlesztést tervez még a csapat idénre.
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
McLaren F1 Team
2023-05-23T16:22:23Z dg43tfdfdgfd