KINEVEZTE úJ EDZőJéT A SEPSI OSK

Fogadj 20-szoros szorzóval a BL-döntőre, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Az olasz Cristiano Bergodi távozása után a Sepsi OSK megerősítette, hogy az egykori román válogatott hátvéd, Liviu Ciobotariu lett a csapat új vezetőedzője, akivel 1+1 évre szóló megállapodást kötöttek.

A Manchester City-Inter BL-döntőn az angolok győzelme 1.46, a döntetlen 4.90, az olaszok sikere pedig 7.50-szeres szorzóval fogadható.(x)

Az egykori 32-szeres román válogatott védő bukaresti és belga csapatokban játszott karrierje során. Edzőként elsősorban román kluboknál dolgozott, két rövid arab kitérőt leszámítva: a szaúdi al-Fajszali és al-Tai után 2020-ban a libanoni válogatott szövetségi kapitánya volt. Ciobotariu az elmúlt két évben a Voluntarit irányította.

“Eddig csak ellenfélként ültem itt, most a Sepsi edzője vagyok. Új fejezet és új kihívás ez, köszönöm a bizalmat. Az OSK nagy és sikeréhes klub, amelynek már neve van a román futballban és a sikerhez szükséges feltételeket is biztosítja. Az idő rövid, három hét felkészülés után már jön a Szuperkupa-mérkőzés, de jól ismerem a csapatot és a játékosokat, nem lesz gond. Szeretném minimum megismételni az eddigi eredményeket, mert azok is engem köteleznek” – árulta el az újonnan kinevezett tréner.

A székelyföldi csapat az előző két szezonban egyaránt megnyerte a Román Kupát, legutóbb azonban csak hatodik lett a bajnokságban.

2023-06-10T06:25:18Z dg43tfdfdgfd