A hagyományoknak megfelelően idén is jótékonysági focimeccset rendeztek Monacóban, ahol az aktív Forma-1-es pilóták közül többek között Charles Leclerc, Pierre Gasly és Carlos Sainz is pályára lépett.
A Ferrari spanyolja számára azonban körülbelül 1 óra után véget ért a mérkőzés, le kellett cserélni, majd a kispadon látható volt, ahogy a jobb combját bekötötték, az egyszeres futamgyőztes arckifejezése pedig nem túl megnyugtató – a képet a cikk alján nézhetitek meg.
Még több F1 hír:Leclerc meg tudja végre törni a hazai átkot?Azt egyelőre nem tudni, mennyire súlyos Sainz sérülése, de két napon belül bevetés várna rá a monacói szabadedzéseken. Amennyiben nem tudna rajthoz állni, akkor vélhetően Antonio Giovinazzi vagy Robert Svarcman ugorhatna be a helyére.
Eközben fontos hír, hogy az Aston Martin bejelentette az új motorpartnerét az F1-ben.