NEM SZéP JáTéKKAL, DE öSSZEJöTT A TöRTéNELMI MANCHESTER CITY-TRIPLA

A Manchester City nyerte meg a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel az isztambuli fináléban Rodri góljával 1–0-ra legyőzte az Internazionalét. Az angol csapat története első BL-sikerét aratta, ezzel Milánó után Manchester lett a második város, amely két győztest is adott a sorozatnak.

Az esélyek a City mellett szóltak

A két csapat döntőig vezető idényével, valamint a finálé érdekességeivel pénteki nagylélegzetű cikkünk keretein belül foglalkoztunk, csütörtöki podcastünkben pedig megvizsgáltunk a döntőbeli esélyeket is.

Ebben is arra jutottunk, mint a két csapat képzeletbeli álomcsapatának összeállításánál, ha csak a játékosokat vizsgáljuk, akkor a Manchester City van fölényben – ezen gondolatunkban osztoztak olvasóink is, lásd a szavazás eredményét.

Ugyanakkor nem lehetett szó nélkül elmenni amellett sem, hogy Simone Inzaghi igazi döntőbeli specialistának számít, és hogy a Manchester City hiába évek óta a világ talán legerősebb csapata, eddig mindig elcsúszott valamin a BL-siker.

Már megint Kevin... – az első félidő összefoglalója

Az egyik fő kérdés az összecsapás előtt az volt, hogy mennyire fog türelemre játszani a Manchester City, vagy ezúttal is már a meccs elején nyomni kezd, mint a Real elleni visszavágón.

Nos, még mindig az első öt percben jártunk, amikor előbb Erling Haaland lépett ki (lesről), majd Bernardo Silva cselezte magát lövőhelyzetbe, de kevéssel a jobb felső mellé tekert.

Az Intert nem törte össze a nyomás, egyre jobban kinyílt, és a 20. percben Marcelo Brozovic lövésével veszélyeztetett is.

Az első ziccer Haaland előtt adódott, a 27. percben szenzációsan ugrott ki a leshatárról, de nem tudott ballal ellőni André Onana mellett, majd Kevin De Bruyne lapos löketét is hárította az Inter kapusa.

A 36. percben jött a dráma, a Chelsea elleni finálén is megsérülő De Bruyne ismét kidőlt, és Phil Foden állt be a helyére.

Nem sokkal később rögvest egy szabadrúgással jelentkezett, Rodrinak a túloldalon a beadás sem jött össze belőle, majd a ráadásban Manuel Akanji távoli próbálkozása zúgott el a léc felett.

Az első félidőben 62 százalékban birtokolta a City a labdát, veszélyesebb is volt (0,4-es és 0,18-as xG), de ez kevés volt az előnyhöz.

Rodri megtörte a jeget, Lukaku nem tudta – a második félidő összefoglalója

Változatlan felállásban, és sajnos változatlan iramban jöttek vissza a csapatok, így inkább a mezőnyben folyt a játék.

Egyórányi futballhoz közeledve előbb Edin Dzeko sérült meg, helyére jött Romelu Lukaku, majd Lautaro Martínez lépett ki Akanji hibája után, de elönzőzte, így Ederson védeni tudott. A kontrából Fodent rúgták fel veszélyes helyen, Rúben Dias fejese viszont nem volt pontos.

A második játékrész derekán tört meg a jég, Silva centerezése talán kézről pattant le, talán nem, Rodri viszont biztosan a bal alsóba lőtt 12 méterről (1–0).

Rögvest jöhetett volna az egyenlítés, Federico Dimarco fejese épp átszállt Ederson felett, így viszont léc lett, majd Lukakun halt el az ismétlés.

A belga nem sokkal később már veszélyeztetett is, de Ederson leért lapos lövésre, de ennél sokkal nagyobb lehetőség adódott Foden előtt, aki a 77. percben ziccerig cselezte magát, bal alsóra tartó próbálkozását viszont Onana védte.

Barella fölé szálló lövését követően Foden már nem mert újra nagy helyzetben lőni, passzát ugyanakkor lefülelték Haaland elől, így nem lett újabb ziccer.

A 88. percben megvolt az Inter nagy esélye is, bár nem a lezárásra, hanem az egyenlítésre, de Lukaku közeli fejesét Ederson lábbal hárította.

A belga pechjére következő lövése meg a bal alsó mellé ment. Volt még puskapora az Internek, de mindhiába: Barella a ráadásban eltörte az átlövését, a 96. percben pedig még Ederson is védett egyet. Így hiába volt eddig június 10. az olaszok szerencsenapja, a három nemzetközi kupadöntőből az Európa-liga (Sevilla–Roma 1–1 – 11-esekkel: 4–1) és az Európa-konferencialiga (West Ham United–Fiorentina 2–1) után a BL-ben is alulmaradt az olasz finalista.

A Manchester City viszont a bajnokság és az FA kupa után a Bajnokok Ligáját is megnyerte, így a városi rivális United után második angol csapatként tudott triplázni. A „vörös ördögök” 1999-es sikere idején a City még harmadosztályú volt...

A városok közül Manchester lett Milánó után a második, amely két győztest is ad a sorozatnak.

BAJNOKOK LIGÁJA

DÖNTŐ

Manchester City (angol)–Internazionale (olasz) 1–0 (0–0)

Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion. V: Marciniak (lengyel)

Manchester City: Ederson – Akanji, Dias, Aké – Stones (Walker, 82.), Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola

Inter: Onana – Darmian (D'Ambrosio, 84.), Bastoni (Gosens, 76.), Acerbi – Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Calhanoglu (Mhitarjen, 84.), Brozovic, Dimarco – L. Martínez, Dzeko (Lukaku, 57.). Vezetőedző: Simone Inzaghi

Gólszerző: Rodri (68.)

(Borítókép: Catherine Ivill / Getty Images)

2023-06-10T21:04:50Z dg43tfdfdgfd