Feljutott a szlovák élvonalba a KFC Komárno, miután a hétvégén 3-1-re legyőzték Slavoj Trebišovot.
A szlovák másodosztályú bajnokság 28. fordulójában aratott győzelmével behozhatatlan előnyre tett szert a Komarno FC, mivel a második helyen álló Eperjes csak gólnélüli döntetlent játszott Pozsonyligetfalun. A két csapat közötti hétpontos differencia a szezon vége előtt két fordulóval azt jelentette, hogy bajnok a Komárom.
A 44-szeres magyar válogatott Vincze István jelenleg sportigazgatói tevékenységet lát el a klubnál, azonban rengeteg más ismerős név is felmerül a klubnál. A Mezőkövesden is megforduló Radványi Miklós által vezetett klubban tucatnyi magyar, illetve magyar nemzetiségű játékos található, illetve kölcsönben szerepel a Puskás Akadémiához tartozó mongol Ganbold Ganbayar is.
A magyar többségi tulajdonba tartozó klub történelme során először jutott fel az első osztályba. A csapat tagjai Kis Grófó slágerével, a "Mert a nézését meg a járását" című számmal ünnepelték, hogy kivívták élvonalbeli tagságukat.
Komárom vagy Révkomárom egy szlovák város, a Nyitrai kerület Komáromi járásában, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál – írja a Wikipédia. Nevezik még Észak-Komáromnak, Öreg-Komáromnak, illetve egyesek Szlovák-Komáromnak, hogy megkülönböztessék az egykori déli városrésztől, amely ma Komárom (vagy Dél-Komárom) néven önálló település Magyarországon.
Forrás: NSO, csakfoci.hu