VILáGSZERTE ELTILTOTTáK A LABDARúGáSTóL A TOTTENHAM SPORTIGAZGATóJáT

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nemzetközi szintre kiterjesztette a Juventus korábbi tisztviselőire, köztük Fabio Paraticire, a Tottenham Hotspur jelenlegi sportigazgatójára kiszabott olaszországi büntetést, amelyet a játékosigazolások szabálytalan elszámolása miatt szabott ki az olasz sportbíróság.

A 11 évig a Juventus kötelékében dolgozó Paratici jövője ezzel kérdésessé vált az angol élvonalban szereplő Tottenhamnél, amely továbbra is keresi a vasárnap távozó Antonio Conte utódját.

Az olasz sportbíróság január 20-án hozott döntése szerint Andrea Agnellit, a Juve korábbi elnökét két évre, míg Paraticit 30 hónapra tiltották el a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől Olaszországban. A döntéshozók akkor egy kérelmet is megfogalmaztak a FIFA és az európai szövetség (UEFA) felé, amely a büntetés kiterjesztését követelte a két szervezet égisze alá tartozó versenysorozatokra.

A FIFA megerősíti, hogy elfogadta az olasz szövetség (FIGC) javaslatát, és kiterjeszti a szankciókat, amely világszerte számos tisztségviselőre hatással lesz

– áll a nemzetközi szervezet közleményében.

A Juventus már az ügy kirobbanásakor teljes mértékben visszautasította a vádakat, és jelezte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen.

(MTI)

2023-03-29T14:31:45Z dg43tfdfdgfd