A magyar válogatott ezekben a percekben játssza első mérkőzését a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában Németország legjobbjai ellen.
A düsesseldorfi mérkőzés nem kezdődött jól a mieink számára, a 27. percben a házigazda németek egy sakk-mattra kijátszott akció végén Niclas Füllkrug góljának köszönhetően megszerezték a vezetést. 1–0.
A fordulást követően ugyan felélénkült a mérkőzés, Marco Rossi tanítványai több kisebb-nagyobb helyzetet ki tudtak alakítani. Bolla Bendegúz az 56. percben kis hiján betalált, Robert Andrich azonban az utolsó pillanatban blokkolni tudott. Ezután Szoboszlai Dominik két szöglete következett, a második után azonban a németek elmentek egy kontrából, Florian Wirtz remek indítását követően Jamal Musiala lépett ki a védők mögül, és hiába próbálta Bolla Bendegúz megállítani, a német támadó Gulácsi Péter mellett a hálóba passzolta a labdát. 2–0.
Közel fél óra van még hátra a mérkőzésből, de innen nehéz lesz vissza jönni Szoboszlai Dominikéknak.
A mérkőzést IDE KATTINTVA élőben követheted.
Az imént gólpasszt adó Florian Wirtz is betalál a 66. percben, ezzel háromgólosra növelve a házigazda előnyét. 3–0.