ŐRüLETES FORDULATOK UTáN ISMéT A VILáGELSő üLHETETT FEL A ROLAND GARROS TRóNJáRA

Megvédte címét, és négy év alatt harmadszor ülhetett fel a Roland Garros trónjára a lengyel Iga Swiatek, aki őrületes fordulatok után három szettben verte meg Karolína Muchovát a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének fináléjában.

A 26 éves cseh játékos karrierje első GS-torna-döntőjére készülhetett, ugyanakkor azzal a tudattal, hogy pályafutása mind az öt meccsét megnyerte a világranglista első három helyén álló riválisával szemben – márpedig a 22 éves lengyel éllovasként várta a finálét.

A 2020-as és a 2022-es Roland Garrost is megnyerő Swiatek ellen 2019-ben Prágában szetthátrányból győzött Muchová, és a mostani döntőben is efelé tette meg az első lépést – mármint a vesztes első felvonás felé...

A lengyel játékos villámgyorsan ellépett egy brékkel 3:0-ra, s bár Muchová a sikeres adogatása után fogadóesélyhez jutott, ezzel nem tudott élni, ezt követően pedig igazából már esélye sem volt rá: 4:1-nél még nagy nehezen hozta a játékát, 5:2-nél viszont semmire bukta el (6:2).

Az eredmény nem feltétlenül jelezné, de játékban azért nem volt ekkora különbség a felek között, és azért egy bő háromnegyed órát kellett küzdenie Swiateknek a sima szettért.

Az Arina Szabalenka elleni drámai csatában felülkerekedő cseh lány viszont a döntőben sehogy sem tudta a fináléig tartó úton mutatott szép játékát hozni, a rengeteg hiba miatt sorra jöttek a könnyű gémek, és hirtelen megint 3:0-t mutatott az eredményjelző.

Hogy az első felvonás képe ismétlődjön, Muchová a nehezen hozott adogatás után újra bréklabdához jutott, viszont ezzel már élni is tudott, így az egyenlítésért adogathatott – sikerrel (3:3).

22 éves ellenfele is tudott újítani, de így is a világranglista 43. helyén álló cseh játékos került nagyon jó helyzetbe, amikor 4:4-nél 0:30-nál irányította a labdamenetet, és a három bréklabda kapujába ért, hogy aztán szélesre sikerüljön a lecsapása... Amikor már úgy festett, hogy Swiatek megfordíthatja a játékot, Muchová csak fogadóesélyhez jutott, egy kettős hibának köszönhetően brékelt, és az egyenlítésért adogathatott (4:5).

Rendkívül ideges tenisz következett, amiből először a nagy döntőkben lényegesen rutinosabb Swiatek jött ki jobban, de hiába vette vissza elveszített szervagémét, ezt követően már a cseh akarata érvényesült, és a meccs legnagyobb pontját követően a harmadik szettlabdájával egyenlített is (5:7).

A lendület pedig a döntő szett elején is kitartott, sorozatban nyolc labdamenetet húzott be Muchová, villámgyorsan brékelőnybe kerülve ezáltal (0:2). 

Swiatek ettől úgy összekapta magát, mintha sosem került volt hullámvölgybe, két sima adogatása között gond nélkül vette el ellenfele szervajátékát, és már nála volt az előny (3:2).

Hogy a hullámvasút folytatódjon, Muchová egyenlített, majd újra brékelt (3:4), aztán a lengyel mutatott be sikeres fogadójátékot, és hozta a sajátját is 30:40-ről megfordítva... (5:4).

A cseh játékosnak így már a meccsben maradásért kellett adogatnia, ezt a nyomást viszont már nem bírta el (6:4).

Swiatek így megvédte párizsi címét, négy év alatt harmadszor lett a Roland Garros úrnője, pályafutása negyedik GS-torna-sikerét aratta, és hétfőn már a 63. hetét kezdi meg a világranglista élén.

Ennél hosszabb szériája a női mezőnyben csak Steffi Grafnak (186, 94, 87), Serena Williamsnek (186), Martina Navratilovának (156, 90), Ashleigh Bartynak (114), Chris Evertnek (113, 76), Szeles Mónikának (91, 64) és Martina Hingisnek (80, 73) volt. 

ROLAND GARROSNŐI EGYES, DÖNTŐSwiatek (lengyel, 1.)–Muchová (cseh) 6:2, 5:7, 6:4

(Borítókép: Iga Swiatek és Karolína Muchová. Fotó: Clodagh Kilcoyne / Reuters)

2023-06-10T16:19:45Z dg43tfdfdgfd